biográfia
Jennifer a New York városbeli 1969. július 24-én Bronxban született, azon belül Castle Hillben. Bár szülei Puerto Ricó-i származásúak: édesanyja Guadalupe López (leánykori nevén Guadalupe Rodríguez), édesapja David López, Jennifer már nem beszél spanyolul. Gyerekkora óta énekesnő és táncos szeretett volna lenni, ezért 19 évesen beiratkozott egy New York-i tánciskolába. Akkoriban Manhattani klubokba járt fellépni, ezzel kereste kenyerét. Lopez azonban ezzel nem elégedett meg: elkezdett szereplőválogatásokra járni, míg egyszer felfigyeltek tánctudására, így megkapta az egyik mellékszerepet az In Living Color című amerikai vígjátéksorozatban 1991-ben. Itt egy úgynevezett "Fly Girl"-t alakított. Ezt megelőzően már láthattuk Mc Hammer U Can't Touch This című 1987-es videoklipjében táncolni. Jennifernek az áttörést egy szupersztár jelentette: Janet Jackson. Janet ekkor volt karrierje csúcspontján, Lopez pedig szerepet kapott az 1993-as That's the Way Love Goes című dal videoklipjében, majd az ezt követő világ körüli turnén is ott táncolhatott Janet Jackson mellett.
Jennifer korai éveiben megpróbált a színészettel is foglalkozni, azonban csak felejthető produkciókban láthattuk: South Central, Second Chances, Hotel Malibu (sorozatok, melyekben epizódszerepeket kapott), majd 1995-ben jelentős szerepet kapott a Nurses on the Line: The Crash of Flight 7 (Légimentők) című tévéfilmben. Lopez első nagy szerepét a Wesley Snipes oldalán kapta a Pénzvonat (Money Train) című akciófilmben, egy évvel később pedig Francis Ford Coppola rendezésében a Jack című moziban Robin Williams általános iskolai tanárát játszotta el. 1997-ben két filmben is láthattuk: az egyikben Jack Nicholson oldalán, A nyakék nyomában (Blood And Wine) című filmben szerepelt. A másik mozi hozta meg igazán a sikert: a híres Serena Quintanilla-t formálta meg a Dalok szárnyán (Selena) című filmben, melyért Golden Globe-díjra jelölték a 'Legjobb Mozgókép musical/vígjáték' kategóriában.
További jelentős filmjei: Mint a kámfor (Out Of Sight), Szeretném, ha szeretnél (The Wedding Planner), A sejt (The Cell), Álmomban már láttalak (Maid In Manhattan), Angyali szemek (Angel Eyes), Mostmár elég! (Enough).
Jennifer karrierje során azonban nemcsak a sikerrel, de a bukással is számolnia kellett. A Gengszterrománc (Gigli) című mozi nemcsak a kritikusokat hozta ki a sodrából, de a nézőket sem érdekelte. Lopez és Affleck ezután még egy filmmel próbálkozott, azonban az Apja lánya (Jersey Girl) sem volt igazi siker.
Jennifer visszatérését a 2004-ben bemutatott Hölgyválasz (Shall We Dance ) című film jelentette. Itt Richard Gere és Susan Sarandon oldalán láthatjuk. 2005-ben egy romantikus komédiával, az Anyád napjával (Monster-in-Law) jelentkezik, amely szintén sikeres lett.
2007-ben két filmjét is bemutatták a mozik: az egyik az El Cantante (Az énekes), a másik pedig a Bordertown. Az előbbit már 2006. szeptember 12-én bemutatták a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, melyen nagy sikert aratott.
forrás: Wikipédia
 
dear visitor ♥
üdvözlet
Üdv az ország egyik leglátogatottabb Jennifer Lopez
rajongói oldal birodalmában!  Nézz körül, ismerd meg az énekes-színésznőt :) Találsz itt extrákat, letöltéseket, dalszövegeket.. vagyis mindent, ami kell! Minden saját írás/készítés/gyűjtés ezért ne lopj! /különben baj lesz :P/
Figyelem! Az oldal nem áll kapcsolatban sem az énekesnővel sem a családtagjaival! Megeshet, hogy az oldalon egyes információk tévesek!
Jennifer.Lopez.Fans
SITE.on.TWITTER
JLO.on.TWITTER
 
whatever you wanna see ♥
navigáció
JENNIFER LOPEZ 
[kedvencünk]
GOODIES 
[extrák, csak neked!]
 MEDIA 
[letöltések, dalszövegek stb.]
 J.LO-ONLINE 
[az oldalról]
HOME 
[vissza a főoldalra]
 PICS & PHOTOS 
[képek minden mennyiségben]
 
louboutins ♥
elite affiliates











25/0 hely szabad.
vár: Tündii, Amyy
csak igényes oldalak!

 
let's get loud ♥
ne káromkodj, ne reklámozz :P
- ne hirdess (se versenyt se semmit)
- nem szavazok senkire (ezalól kivételt élveznek a netes barátok... :P) 
- ne szidd Jennifert, se engem se bárki mást
- mellőzd a csúnya szavakat
 
the future ♥
mit tartogat számunkra a jövő?

film
Ilyen a formám (The Back-Up Plan)
szerep Zoe
státusz kész
forgatás kezdése 2009. május 11.
premier (USA): 2010. április 21.
premier (Mo.): 2010. június 10.
hivatalos oldal | IMDb | twitter
képek forgatás | plakát | hivatalos
 

stúdió album
Love?
státusz készül
megjelenés 2010. nyár
hivatalos weboldal | információk
képek fotósorozat | CD
 

sorozat
 Így jártam anyátokkal
(vendégszerep)
szerep Anita Appleby
státusz kész
forgatás 2010. február
premier (USA): 2010. március 8.
premier (Mo.): ?
hivatalos oldal | IMDb
képek forgatás | promo | screencaps
EPIZÓD LETÖLTÉSE: VIDEÓ + FELIRAT
 
2010. október
19. The Talk interjú
23. Carousel of Hope Charity Gala megjelenés
2010. december
• ?? Love? megjelenés
Jennifer Lopez a tévében
 
official sites ♥
hivatalos weboldalak
JenniferLopez >> KATT!
EpicRecords >> KATT!
MySpace >> KATT!
JLo Global >> KATT!
Twitter >> KATT!
 
cherry pies ♥
top affiliates
//avril-timi.gportal.hu
//oni.gportal.hu
//lillaportal-hsm.gportal.hu
//beyonce-club.gportal.hu
//emilyonline.gportal.hu
//heni45.gportal.hu
//britney95.gportal.hu
http://www.mjworld.try.hu/
//star-search.gportal.hu
//audrina-patridge.gportal.hu
//bogyoldala.gportal.hu
http://www.h2o.try.hu
//mypoet.gportal.hu
//indianaweb.gportal.hu
//best-city.gportal.hu
//real-critics.gportal.hu
//olsentwins5ever.gportal.hu
http://www.bhfan.wordpress.com
//amierdekel.gportal.hu
20/20
 
log in ♥
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
all i have ♥
az oldal alapinfói
{ szerk } nestee
{ alany } Jennifer Lopez
{ stílus } tizenhárom [by nestee]
{ kezdés } 2009. április 23.
{ zárás } ?
{ szünet } 2011. január 24 óta
{ böngésző } Internet Explorer
{ ajánlott felbontás } 1280x1024

more? | cserék

 

 
come over ♥
Indulás: 2004-01-17
 

                                                                    


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.